2013. június. 11. 20:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 20:43 Világ

Százezer új dokumentum árulkodik a Sztálin-korról

A tankönyvekbe is bekerülhetnek azok az információk, amelyek a most nyilvánosságra hozott százezer Sztálin-korabeli dokumentumban olvashatók - vélekedett a moszkvai szövetségi levéltár igazgatója.

Hatvan évvel Sztálin halála után az orosz szövetségi levéltár az interneten százezer dokumentumot hozott nyilvánosságra az egykori szovjet diktátor személyes archívumából és az egykori kommunista párt archívumából.

Az eddig titkosan kezelt, az utóbbi öt évben digitalizált dokumentumok közzétételével segíteni kívánják, hogy az emberek megértsék az ország történelmének sztálini - megfogalmazása szerint - "bonyolult" szakaszát - mondta Andrej Artyizov, a levéltár igazgatója kedden Moszkvában. Artyizov annak a nézetnek adott hangot, hogy a sztálini időszak nincs megfelelően feldolgozva. Ennek kapcsán arról a "mérlegről" beszélt, ami Sztálin nevéhez köthető, és arról az "árról", amit az embereknek kellett fizetniük ezért.

Orosz történészek évek óta sérelmezték, hogy sok dokumentumot mindeddig titkosan kezeltek, és nem hoztak nyilvánosságra. A levéltár igazgatója hangoztatta: reméli, hogy az új ismeretek a tankönyvekbe is bekerülnek. A sztálini dokumentumok nyilvánosságra hozataláról tudósító dpa német hírügynökség ugyanakkor emberi jogi aktivistákat idézett, akik sérelmezték, hogy az egykori sztálini táborok, a Gulag, valamint az egyházi személyek, más ártatlan emberek bebörtönzése egyáltalán nem téma a nyilvános vitákban. 

Az utóbbi időben végzett felmérések szerint egyre több orosz ismét pozitívan értékeli Sztálint, azt hangoztatva, hogy "hatékony vezető" volt. Több politikus pedig támogatja, hogy Volgográd városa kapja vissza a Sztálingrád nevet. 

A pravda.ru közlése szerint most 100 ezer dokumentumot, 390 ezer oldalnyi anyagot hoztak nyilvánosságra. Hamarosan ugyancsak elektronikus formában közzéteszik a szovjet történelem több más fontos alakjához - köztük Hruscsovhoz, Brezsnyevhez és Molotovhoz - köthető dokumentumokat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.