2013. június. 05. 15:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 05. 15:01 Világ

A rendőrfőnök ellen tüntettek Törökországban

Az isztambuli és az ankarai rendőrfőnök elbocsátását kérték a török kormánytól a tüntetők képviselői szerdán a túlkapásokra hivatkozva.

A tiltakozók egy csoportja Bülent Arinc török miniszterelnök-helyettessel találkozott Ankarában. A kizárólag a civil szféra tagjaiból álló társaság szóvivője, Eyüp Mumcu elmondta, hogy átadták követeléseik listáját Arincnak. Ebben azt kérik a kormánytól, hogy engedjen el minden, a mozgalom kezdete óta őrizetbe vett tüntetőt, vesse el a Taskim tér vitatott átépítési tervét és tartsa tiszteletben a szólásszabadságot. Emellett azt várják a rendőröktől, hogy ne használjanak könnygázt a tiltakozók ellen.

A kormány válaszától függ a mozgalom következő lépése – magyarázta Mumcu, aki egyébként az isztambuli építészeti kamara tagja. A kormányfő-helyettes kedden bocsánatot kért a megsebesült tüntetőktől, és biztosította őket, hogy Ankara levonta a következtetéseket az eseményekből. Az összecsapások eddig több mint kétezer sebesülttel és két halálos áldozattal jártak.

Eközben hackerek Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hivatalából származó elektronikus levelezésekhez jutottak hozzá. Egy kormányzati illetékes megerősítette a hírt, és közölte, hogy a feltört e-mail fiókok tulajdonosait leválasztották a hálózatról.

A magukat az Anonymous törökországi tagjainak nevező hackerek a Twitter mikroblogon elárulták, hogy nem tettek közzé telefonszámokat, és csak azokat a fiókokat teszik nyilvánosan elérhetővé, amelyek nem tartalmaznak titkosított információkat.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.