2013. június. 04. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 04. 13:26 Világ

Navracsics: Redingnek nem szabadna ilyet mondani

Viviane Reding uniós biztosként nem tehetne politikai tartalmú kijelentéseket, hiszen ő a szerződések őre, így "a szerepén kívül esik, hogy politikai minősítéseket tegyen" – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén.

A miniszter beszámolójában kifejtette: Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosa több olyan kijelentést is tett Magyarországgal kapcsolatban, amelyek nem felelnek meg a tényeknek, és nem tükrözik az Európai Bizottság álláspontját. Egy ország alkotmánymódosításait és a jogállamiságot összekötni nem szerencsés, az alkotmánymódosítások kérdését rá kell bízni a nemzetekre – mondta.

Már a Tobin-ügy is megmutatta, hogy Reding politikai szerepbe csúszott, ugyanis a magyar belpolitikával kapcsolatos kifogásait akarta "becsempészni" az ügybe – tette hozzá.

Rubovszky György (KDNP) érdeklődésére a Tobin-ügyről a miniszter elmondta: jogi eszköze nincs Magyarországnak, hogy kikényszerítse ezt, de Francis Ciarán Tobin kifejezte, hogy kész Magyarországra jönni, és Alan Shatter ír igazságügyi miniszter is elkötelezett az ügy megoldása mellett. Hozzátette: a múlt héten jelezte Írország, hogy rövidesen választ várhatnak Tobintól, és remélhetőleg ez már az érkezési időpontját is tartalmazza.

Az EU nagyobb jogbiztonságot akar nyújtani a polgárainak, és ebből a szempontból ez az ügy egy teszt – mondta Navracsics Tibor. Kifejtette: ha az EU nem tud érvényt szerezni a magyarországi döntésnek, ha az látszik, hogy kikerülhető egy jogerős ítélet, joggal gondolható, hogy az európai igazságügyi együttműködésnek a hétköznapi életben nincs sok értelme.

Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000-ben Leányfalun halálra gázolt két gyermeket. A magyar bíróság 2002-ben a távollétében három év fogházra ítélte. Tobin 2011 novemberében saját akaratából őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi azonnali szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy az ír férfi kész letölteni büntetését, és azt kérte, hogy Budapest garantálja: kérelme esetén Írországban folytathassa Magyarországon megkezdett büntetésének letöltését.

Lamperth Mónika (MSZP) arról érdeklődött, hogy miért változtatják meg a Margitszigetre vonatkozó szabályozást, "mi az a nyomós érv, ami miatt a közigazgatás egészét érdemes megbontani". Válaszában a tárcavezető kiemelte: a Margitsziget nem hagyományos közigazgatási terület, mert nincs lakossága. Az ottani vagyontárgyak a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak, ezért a tulajdonosi struktúrához igazítják a közigazgatási rendszert – magyarázta. Megjegyezte: a Fővárosi Önkormányzat is önkormányzat, vagyis az egyik önkormányzattól a másikhoz kerül a terület, ráadásul a fővárosnak konkrét fejlesztési tervei vannak a területtel kapcsolatban.

Beszámolójában Navracsics Tibor beszélt arról, hogy régóta igény volt egy olyan új büntető törvénykönyvre, amely lépést tart a változó korral, és a megváltozott technikákat, az új bűncselekményeket, elkövetési magatartásokat is kezeli. Miközben a megelőzésre nagy hangsúlyt helyeznek, az új törvénykönyvben az elrettentés is nagyobb szerepet kap – közölte.

Az új polgári törvénykönyvvel kapcsolatban kijelentette: az egy tízéves kodifikációs időszak gyümölcse. A kodifikációs bizottság letette a törvényszöveget a kormány asztalára, amelyet az változtatások nélkül terjesztett be az Országgyűlés elé – idézte fel. Hangsúlyozta: vállalható kompromisszumok születtek a parlamentben, és az új polgári törvénykönyv a legkorszerűbb, legfiatalabb lesz Európában.

Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a gyermekbarát igazságszolgáltatás remélhetőleg a mindenkori igazságügyi kormányzat egyik szívügye lesz. Fontos feladatnak nevezte a hatósági működés gyermekbaráttá tételét, a rendőrséggel együttműködve gyermekbarát meghallgató szobák kialakítását, valamint a megelőzést és a figyelemfelhívást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.