Líbiai katonákat fog kiképezni a NATO
Líbiai katonákat fog kiképezni a NATO - közölte kedden Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára.
Rasmussen újságíróknak elmondta, hogy a NATO hamarosan szakértőket küld Líbiába, akik ott felmérik a szükségleteket, majd június végéig jelentést tesznek arról, mely területeken kívánatos a líbiai haderő felkészítéséhez való NATO-közreműködés. Maga a kiképzés nem Líbiában történne - hangsúlyozta a főtitkár, külön kiemelve azt is, hogy a NATO nem kíván csapatokat küldeni az észak-afrikai országba.
Ali Zidan líbiai miniszterelnök a múlt héten járt a NATO brüsszeli székházában, és akkor kérte az atlanti szövetséget, hogy az adjon tanácsokat biztonsági területen. Zidan akkor az EU vezetőivel is tárgyalt, és tőlük a határőrség, illetve a parti őrség megerősítéséhez kért segítséget.
A kedd-szerdai védelmi miniszteri tanácskozáson egyébként - közölte Rasmussen - a NATO védelmi képességeinek fenntartásával kapcsolatos teendők adják a fő témát. Mint megjegyezte, nem csupán a kapacitások hiányos volta jelenti a problémákat, hanem a tehervállalás terén mutatkozó aránytalanság is. A főtitkár az újságírók előtt részletesen nem bontotta ki a gondolatot, de számos korábbi NATO-megnyilatkozás jelezte: arról van szó, hogy az Egyesült Államok sokkal többet vállal, mint a többi tagország.
A NATO-országok védelmi minisztereinek kedd-szerdai brüsszeli tanácskozásán most első alkalommal szerepel önálló ülés napirendi pontjaként a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédésének, angol kifejezéssel a cyber defence-nek a témaköre. Áttekintik emellett az afganisztáni misszió kérdéskörét és a NATO-grúz kapcsolatokat is.
Ami Afganisztánt illeti, onnan a tervek szerint a jövő év végéig kivonják a NATO vezette nemzetközi erő, az ISAF harcoló erőit. Az atlanti szövetség - és annak vezető hatalma, az Egyesült Államok - egyelőre nem hozott hivatalos döntést arról, hogy milyen nagyságrendű legyen a 2014 után Afganisztánban maradó, mindenképpen csökkentett létszámú, és immár nem harci, hanem döntően kiképzési feladatokat ellátó új nemzetközi misszió. Rasmussen elmondta, hogy a miniszterek most még nem a tervezett létszámot fogják kitűzni, hanem a művelet alapkoncepcióját igyekeznek megfogalmazni.
Magyarországot Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviseli a kétnapos értekezleten.