Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című osztrák lap szombati száma közölt interjút.
„A jogállamisággal nem szabad viccelni. Az alkotmány nem játékszer, amit pár hónaponként meg lehet változtatni” - hangoztatta a biztos. Viviane Reding emlékeztetett arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel megerősödött az Európai Bizottság határokon átnyúló igazságügyi illetékessége, és a többi között ezzel indokolta, hogy a reagálások jóval keményebbek, mint korábban.
"Közbeléptünk"
A biztos utalt arra, hogy az Európai Bizottság nem csak Magyarország ellen lépett fel. Emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Romániában a legfelsőbb bíróságot csaknem minden jogkörétől megfosztottak. "Akkor közbeléptünk, és meg tudtuk akadályozni, hogy a legrosszabb következzen be."
A néppárti Viviane Reding úgy vélte, hogy Magyarországon az alkotmány "módszeres" megsértése történik. Az alaptörvényt kétharmados többséggel három-hat hónaponként újból és újból megváltoztatják - mint hangoztatta. Törvényeket foglalnak bele az alkotmányba, így azokat az alkotmánybíróság többet nem minősítheti alkotmányellenesnek.
A bizottság a szerződések őre, és ilyen helyzetekben is hideg fejjel kell eljárnia. Az Európai Bizottság a törvények és a tények alapján cselekszik - fogalmazott a biztos, hangoztatva: alaposan elemzik, hogy egy országban működik-e az igazságszolgáltatás és független-e. Ez érvényes a gazdasággal összefüggésben is. "Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy a nem működő igazságszolgáltatás elfojtja a beruházásokat. Ha nincs bizalom, kevesebb a beruházó is" - mondta a biztos.
„Közbülső” eszközök kellenek
Az Európai Bizottságnak - mint kvázi jogi hatóságnak - óvatosan kell eljárnia, jogi szempontból mindennek szilárdan megalapozottnak kell lennie, hogy az az Európai Bíróság előtt is megállja a helyét - emelte ki Viviane Reding.
A biztos mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy "mindaz, amit ma Magyarország irányában teszünk, nem elegendő", és ez vonatkozik más országokat érintő, más lehetséges esetekre is. Viviane Reding szerint hatékonyabb eszközökre lenne szükség annak érdekében, hogy ne mindig csak a szerződésszegési eljárásokra támaszkodjanak.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a legmagasabb szinten fokozhatnák a politikai nyomást Orbán Viktorra, emlékeztetett: a tagállamok négyötödének egyetértésére és az Európai Parlament kétharmados jóváhagyására van szükség annak megállapításához, hogy az alapszerződés 7. cikkelye alapján fennáll az alapvető értékek megsértésének egyértelmű veszélye. "Ezért közbülső eszközökre van szükségünk annak érdekében, hogy a szavazati jog megvonásánál és a kizárásnál kisebb súlyú lépésekkel is reagálhassunk" - tette hozzá.