2013. május. 31. 11:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 31. 13:06 Világ

Láthatatlan veszély leselkedik az emberre a Marson

Annyi kozmikus sugárzás érheti egy esetleges marsi űrutazás résztvevőit, mintha egy éven át hetente CT-vizsgálatot végeznének az egész testükön – közölték kutatók a Science című tudományos magazin legfrissebb számában.

Ez a sugármennyiség körülbelül három százalékkal növeli a rák kockázatát, ám a szakértők arra intenek, sok a bizonytalanság a körül, hogyan hatnak az űrbéli viszonyok az emberi szervezetre. Mióta a NASA elkezdte tervezni az első emberi Mars-expedíciót, amely eddig csupán a tudományos-fantasztikus művek témája volt, rendkívül fontossá vált a sugárveszély minél pontosabb felmérése.

A legjobb becslést a 2011-ben indult és tavaly szeptemberben visszatért Curiosity űrszonda belsejébe helyezett szenzor segítségével nyerték, amely a vörös bolygón tett nyolc és fél hónapos utazás idején rögzítette az adatokat.

A számokból a szakértők kiszámították, hogy a Curiosityéval megegyező burkolattal védett űrhajón egy gyors, hat hónapos oda-vissza út sugárterhelése 662 millisievert lenne. Sok nemzetközi űrkutatási ügynökség 1000 millisievertben állapítja meg annak a sugárdózisnak a felső határát, amely egy űrhajóst érhet pályafutása során a világűrben. A NASA-szám ettől életkor és nem alapján kis mértékben eltér.

Egy hasi röntgen sugármennyisége 10 millisievert körül van, a Curiosity adatai alapján becsült hat hónapos érték pedig annyi, mintha egy éven át heti egyszer az egész testet CT-vizsgálatnak vetnék alá – közölte Cary Zeitlin, a coloradói Southwest Research Institute vezető kutatója.

Összehasonlításul: a Nemzetközi Űrállomáson egy év alatt 200 egységnyi a terhelés. Idelent, ahol a Föld mágneses tere véd az űrbéli sugarak többségétől, évi 3 millisiever éri az embereket.

Don Hassler, a Curiosity szenzorának adatait értékelő tudós szerint gyorsabban kell odajutni, hogy csökkenjen a sugárveszély. A mérés eredményéhez tartozik, hogy az űrszonda útjának idején alacsony, illetve közepes volt a Nap tevékenysége.

Ha a Mars-expedíció napkitörés vagy -vihar idején indulna, az űrhajósok több sugárzásnak lennének kitéve. Kutatók szerint lehetséges, hogy ezeket az időszakokat az emberek biztonsági helyiségben töltsék, ám még ez sem tudná kívül tartani a nagy energiájú sugárzást, viszont megnövelné a költségeket.

"Jó lenne az alacsonyabb terhelés, de ez van. Egy ilyen küldetés annyira fontos, hogy végre kell hajtani" – mondta Norm Thagard, az első amerikai űrhajós, aki a Mir orosz űrállomáson járt. Az egészségügyi kockázatok ellenére Thagard szerint nem lesz hiány asztronautákban, akik szívesen helyet foglalnának a Mars-járaton.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 04. 14:50

Bátonyi Péter, a minisztériumból kirúgott művészettörténész: Nem vagyok hajlandó a főnököm tisztiszolgájának lenni

Hiába vannak tele pénzzel, a tulajdonosi, a beruházói, sőt a tervezői oldalból is hiányzik a műveltségi szűrő, ami alapján el tudják dönteni, mi a jó, és mi a rossz gyakorlat a műemlékileg védett épületek felújításánál – mondja a 41 éves művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosa. Bátonyi Péter a Partizánban elmondta, hogyan ad segítséget a tárca a jogellenes műemlékromboláshoz, és feljelentést is tett. Amióta kirúgták, a magánszférából már kapott megkereséseket, a Tisza Párttól nem. HVG-portré.