2013. május. 22. 10:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 22. 10:51 Világ

Kim Dzsong Un különmegbízottat küldött Pekingbe

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Pekingbe küldte különmegbízottját, akit elsőként a Kínai Kommunista Párt nemzetközi főosztályának miniszteri rangú vezetője fogadott - jelentette a kínai média szerdán.

Cso Rjong Ha, a Koreai Munkapárt politikai bizottsága elnökségének tagja, a koreai néphadsereg legfőbb politikai bizottságának igazgatója látogatását előzetesen nem jelentették be. A találkozóról Vang Csia-zsujjal, aki már többször megfordult az észak-koreai fővárosban, csak egy szűkszavú tényközlő hírt közölt az állami Hszinhua hírügynökség.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség utal rá, hogy az észak-koreai politikus, helyettes marsall a phenjani vezetés hierarchiájának harmadik vagy negyedik embere, s feltételezhetően azért küldték Pekingbe, hogy elhárítsa az utóbbi időkben keletkezett zavart a két baráti ország viszonyában. Peking legutóbb azért volt kényetlen felemelni a szavát Phenjannál, mert több mint két héten át észak-koreai fegyveresek tartottak fogva 16 halászt, akikért váltságdíjat követeltek.

A phenjani vezetés pedig már korábban megorrolt nagy szomszédjára és egyetlen támogatójára, mert Peking az ENSZ Biztonsági Tanácsában támogatta az Észak-Koreát elítélő határozatokat, továbbá a közelmúltban a Bank of China megszüntette az észak-koreai külkereskedelmi bankkal folytatott pénzügyi kapcsolatait.

Az észak-koreai központi televízió szerdai közlése szerint Phenjanban kinevezték a hadsereg vezérkari főnökévé a május közepén a fegyveres erő éléről hat hónapi tárcavezetést követően leváltott Kim Kjok Sziket. A 75 éves Kim jelen volt a Pekingbe küldött különmegbízott repülőtéri búcsúztatásán. Kinevezésének időpontja ismeretlen, de sajtójelentések emlékeztetnek arra, hogy a keményvonalasnak ismert Kim 2007 és 2009 között már betöltötte ugyanezt a pozíciót.

Washingtonban és Pekingben hétfőn jelentették be, hogy Hszi Csin-ping kínai államelnök - a korábban tervezettnél előbb, június elején - Kaliforniában találkozni fog Barack Obama amerikai elnökkel. Megfigyelők szerint bizonyosra vehető, hogy a megbeszélésen téma lesz a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdése. Június végén Pekingbe várják Pak Gun Hje dél-koreai elnököt.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.