2013. május. 21. 11:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 21. 11:58 Világ

Az olasz balközép bocsánatot kér Romano Proditól

Az olasz Demokrata Párt (PD) aláírásgyűjtést indított, hogy így kérjen bocsánatot Romano Proditól, a balközép volt kormányfőjétől azért, hogy a párt nem szavazta meg államfőnek.

Kétszázötvenen már csatlakoztak a bocsánatkéréshez, amelyet a PD-nek a Matteo Renzi firenzei polgármester vezette fiatalabb szárnya kezdeményezett - jelentette a Corriere della Sera című napilap kedden. A bocsánatkérés egyben a pártban csalódott több millió PD-szavazónak is szól, akik nem a februári parlamenti választáson adott voksuk szerinti kormányt kaptak. Választási győzelme ellenére a PD nem tudott kormányt alakítani, és Prodit sem sikerült megválasztani Giorgio Napolitano köztársasági elnök utódjának. Prodit a PD április 18-án jelölte államfőnek, de a párt parlamenti képviselőinek közel egynegyede nem támogatta a balközép alapítójának tartott, kétszeres kormányfőt. Ezt követően Prodi felszólítására Pierluigi Bersani PD-főtitkár lemondott. A balközépet 1996 óta vezető Prodi nem újította meg saját PD-tagságát sem.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.