2013. május. 02. 16:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 02. 16:22 Világ

Újabb brit műsorvezető keveredett pedofilügybe

Gyerekek és tinédzser lányok zaklatásáért vonhatják felelősségre a BBC egykori műsorvezetőjét. A 83 éves Stuart Hall összesen tizenhárom fiatal zaklatását ismerte el múlt hónapban, de mindez csak egy mai bírósági hallgatás után került nyilvánosságra. A BBC-nél tudni sem akarna többé a férfiről.

Az eddigi hírek szerint 9 és 17 év közöttiek voltak azok a lányok, akiket Hall molesztált 1968 és 1986 között. Összesen 13 áldozatról tudni eddig, illetve tizennégy esetről.

A BBC egykori rádiós műsorvezetője tavaly még tagadta a vádakat, és azt mondta, hogy pokollá tették ezzel az életét. A bíróságon azonban már bűnösnek vallotta magát. Stuart Hall óvadék ellenében szabadlábon maradhat, de bekerül a szexuális bűncselekményt elkövető személyek nyilvántartásába.

Hall a gyanú szerint a nyolcvanas években egy kilenc éves kislány pólója alá nyúlt, egy 13 éves lányt pedig szájon csókolt. A hetvenes években 16-17 éves lányokat fogdosott – derült ki az áldozatok vallomásából, amelyek alapján a férfit tavaly december 5-én őrizetbe is vették.

Később kiderült, hogy más lányokat is zaklatott, több mint tízet, egy 22 éves nőt pedig megerőszakolt – írja a Daily Mail Online.

Nagy-Britanniában tavaly több pedofilbotrány is kirobbant, egykori népszerű műsorvezetőkről derült ki, hogy gyerekeket molesztáltak.

A BBC néhai műsorvezetője, a 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedekig molesztált gyermekkorú lányokat és fiúkat, összesen több százat. Sőt, állítólag halottakat is megerőszakolt. A Scotland Yard legutolsó adatai szerint a pedofil rém áldozatainak száma elérhette a 450-et.

Gary Glitter veterán rocksztár a gyanú szerint egy iskoláskorú lánnyal szexelt Savile öltözőjében a BBC-nél. A 69 éves humoristát, Freddie Starrt is bevitték a rendőrök, majd a 73 éves volt BBC-producer Wilfred de'Ath következett ugyanilyen gyanú miatt.

Dave Lee Travis egykor rádiós DJ-t kihallgatása után elengedték a rendőrök, ő szintén óvadék ellenében védekezhet szabadlábon – állítólag tapizta korábban a nőket, ezért kell majd felelnie.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.