Világ hvg.hu/MTI 2013. április. 26. 12:10

Fehér furgonnal raboltak el egy magyar kislányt Szlovákiában

Elraboltak egy négyéves magyar kislányt Ajnácskőről. A gyereket egy magyar rendszámú autóba tették, majd elhajtottak. A polgármester szerint a mostani "gyermekrablás" nem az első eset volt, úgy tudja, már egy évvel ezelőtt is történtek hasonló "nézeteltérések", amelyeknek hátterében feltételezhetően az áll, hogy a szülők nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezés kérdésében. Az ügyben emberrablás és magánlaksértés miatt indított nyomozást a szlovák rendőrség, amely már felvette a kapcsolatot a magyar partnerszervezettel.

Rendőrségi felvétel

Elraboltak Ajnácskőről egy négyéves, magyar állampolgárságú kislányt csütörtökön – közölte a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság.

A hivatalos tájékoztatás szerint két ismeretlen elkövető 7 órakor állt meg a ház előtt. Bemenetek a nyitott ajtón, és a hálószobából az apa tudta és jogerős bírósági végzés nélkül elvitték a négyéves N. Katalin Krisztinát. A gyermeket egy magyar rendszámú fehér furgonba tették, majd elhajtottak – írja az Új Szó.
 
A keresett személy 102 cm magas, megközelítőleg 18 kg súlyú. Haja barna, 30 cm hosszú, szeme barna. A gyermek magyarul kommunikál.
 
Az egyik elkövető 30 év körüli, 180 cm magas, izmos testalkatú férfi. Fekete sildes sapkát, zöld kabátot és kék farmert viselt. A másik gyermekrabló 50 év körüli, ősz hajú, vékony testalkatú férfi. Fekete kabátot és kék farmert viselt.

Mária Faltániová, a besztercebányai megyei rendőrkaptányság szóvivője szerint a szlovák rendőrség által emberrablásként vizsgált ügy hátterében feltételezhetően családi viszály áll. Az ügyben emberrablás és magánlaksértés miatt indított nyomozást a szlovák rendőrség, amely már felvette a kapcsolatot a magyar partnerszervezettel.

Hunyák József, Ajnácskő polgármestere az üggyel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: az apa szüleivel él abban a házban, ahonnét a gyermeket a két férfi engedély nélkül elvitte. A helybeli, szlovák állampolgárságú édesapa egy időben Magyarországon élt.

A polgármester megjegyezte: a mostani "gyermekrablás" nem az első eset volt, úgy tudja, már egy évvel ezelőtt is történtek hasonló "nézeteltérések", amelyeknek hátterében feltételezhetően az áll, hogy a szülők nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezés kérdésében.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.