Vallott a robbantó: merényletet fontolgattak New Yorkban is
New Yorkban, a Times Square-en is robbantottak volna a bostoni merénylők, legalábbis szóba került az ötlet a testvérek között - vallotta a hatóságoknak a kórházban kezelt fiatalabb merénylő, Dzsohar Carnajev. A hatóságok szerint az elgondolás azonban kidolgozatlan maradt.
A 19 éves Dzsohar Carnajev a kórházban azt mondta a hatóságoknak, hogy a korábban lelőtt bátyjával arról beszélgettek, egy második merénylethez használhatnák fel a megmaradt robbanószerkezeteiket a Times Square-en - közölte az NBC.
A beszámoló szerint az elfogásakor megsérült fiú kezdetben azt mondta a kihallgatóinak, hogy szórakozni indultak volna New Yorkba a bostoni maratonnál elkövetett kettős robbantás után. Erről a verzióról számolt be szerdán a New York-i rendőrfőnök is.
A későbbi kihallgatások során azonban a fiatalabb merénylő már arról számolt be, hogy egymás között egy második, New York-i robbantásról beszéltek a bátyjával. A hatóságok az NBC szerint viszont arra hívták fel a fiygelmet, hogy az ötlet kidolgozatlan maradt.
Az üggyel kapcsolatban Michael Bloomberg New York-i polgármester és Ray Kelly, a város rendőrségének vezetője sajtótájékoztatót tart csütörtökön - tette hozzá az NBC.