Halálra ítélték az algériai túszdráma szervezőit
Távollétükben halálra ítélték kedden Algériában a januári túszdráma szervezőit.
Az APS hivatalos algériai hírügynökség közlése szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája nevű szervezet egyik volt vezetőjét, Mohtar Belmohtart és öt társát egyebek mellett államellenes fenyegetésért tették felelőssé, és a vádak között szerepelt az ain-amenászi lelőhelyen elkövetett támadás is. Utóbbiban legalább 37 külföldi és egy algériai dolgozó halt meg a szaharai földgáztelepen.
Belmohtart márciusban - hivatalosan meg nem erősített információk szerint - csádi katonák megölték a Mali északi részében zajló nemzetközi beavatkozás során.
Algériában húsz éve nem hajtanak végre halálos ítéleteket.
A keddi ítélethozatalkor 13 év börtönbüntetéssel sújtottak négy másik iszlamistát is, akik ugyanehhez a csoporthoz tartoztak, és akik tavaly nyár óta hatósági őrizetben is vannak. A bírák terrorcsoportban való részvétel miatt és robbanóanyag birtoklásában találták őket bűnösnek. Egy további tagot 9 év, egyet pedig egy év börtönbüntetésre ítéltek.