2013. április. 23. 18:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 23. 18:25 Világ

Pokolgépet hatástalanítottak Mussaraf házánál Pakisztánban

Autóba rejtett pokolgépet hatástalanított a rendőrség kedden Pervez Musarraf volt pakisztáni államfő Iszlámábád környéki otthona közelében.

Bani Amin, a pakisztáni főváros rendőrkapitánya azt mondta, hogy a robbanóanyaggal megrakott jármű a ház főbejáratától 150 méterre parkolt. A hatóságok vizsgálják, hogyan közelíthették meg autóval Musarraf otthonát.

Az egykori katonai vezető házi őrizetben van: a vád szerint államfőként 2007-ben jogellenesen hirdetett ki rendkívüli állapotot és mozdította el állásukból az ország főbíráit. A volt pakisztáni államfőnek kedden Benazir Bhutto egykori miniszterelnök 2007-es meggyilkolása ügyében is meg kellett jelennie a bíróság előtt.    

Az elnöki tisztséget 1999 és 2008 között betöltő, majd száműzetésbe vonuló nyugalmazott tábornok idén március 24-én tért haza, hogy jelöltesse magát képviselőnek a május 11-i parlamenti választásokra, végül azonban nem kapott engedélyt erre. A tálibok hazatérésének hallatán azzal fenyegetőztek, hogy megölik.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.