HRW: válogatás nélkül, néha szándékosan lövik a civileket Szíriában
A damaszkuszi rezsim légiereje válogatás nélkül és időnként szándékosan lövi a civileket, e légicsapásokban tavaly július óta legkevesebb 4300 ember vesztette életét Szíriában - olvasható a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön közzétett jelentésében.
A dokumentum szerint a szíriai légierő pékségeket, kenyérért sorban állókat, kórházakat és más civil célpontokat támad az ország északi részén. E régió egy része a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen lázadók ellenőrzése alá került. A New York-i központú emberjogi szervezet aktivistái 52 helyszínt vizsgáltak meg Észak-Szíriában, és a légierő 59 támadását dokumentálták, amelyekben legalább 152 ember halt meg.
"A kormány által elrendelt légitámadások, amelyek szándékosan és válogatás nélkül ölnek civileket, a jelek szerint a polgári lakosság elleni kiterjedt és rendszeres támadások stratégiájába illeszkednek, és emberiesség elleni bűntetteknek tartjuk azokat" - áll a jelentésben. "Azok, akik szándékosan sértik meg súlyosan a hadijogot, háborús bűncselekményekben vétkesek" - teszik hozzá a dokumentum készítői.
Az ENSZ adatai szerint a több mint két éve folyó szíriai konfliktusnak eddig már 70 ezernél több halálos áldozata volt.