Fokozták a riadókészültséget Dél-Koreában
Megemelte a riadókészültség szintjét Dél-Korea azt követően, hogy a szöuli védelmi minisztérium egyik illetékese közölte, Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, és az indítás bármikor várható.
Dél-Korea az "életbevágó veszély" szintre emelte az országban érvényben tartott riadókészültség szintjét azt követően, hogy Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit – jelentette a BBC.
Az észak-koreai hadsereg többfajta rakéta elindítására képes. Kísérletet hajthat végre Scud típusú vagy közepes (1300 kilométer) hatótávolságú Rodong rakétával, valamint a keleti partvidékre telepített Musudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával is. Kedden olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Észak-Korea szerdán hajt végre újabb rakétakísérletet.
Észak-Koreában közben arra is készülnek, hogy április 15-én megünnepeljék Kim Ir Szen államalapító születésnapját. Észak-Korea általában az ilyen évfordulókra időzíti a katonai erejét fitogtató kísérleteket. Phenjanban a város szépítésére összpontosítanak: katonák éjt nappallá téve dolgoznak az ünnephez szükséges kellékek összeszerelésén, a kertészek pedig virágokat és fákat ültetnek.