2013. április. 09. 21:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 09. 21:07 Világ

Szonárral keresik Mária Teréziát a Dunában

A csehszlovák legionáriusok által 1921-ben ledöntött pozsonyi Mária Terézia-szobor maradványai után indított kutatást a Pozsonyi Városszépítő Egylet (BOS) a pozsonyi Magyar Intézettel és a budapesti Argonauta kutatócsoporttal együttműködve.

A kutatási projekt gyakorlati részének első napján, hétfőn a pozsonyi folyami rendőrség egy víz alatti felvételeket készítő speciális szonárral felszerelt hajóján pásztázta végig a kutatócsapat a Duna pozsonyi rakpartjának azt a részét, ahol a szobor töredékei feltételezhetően megtalálhatók.

A kutatás első napja részeredményeket hozott, a szonár és az azzal összekapcsolt GPS segítségével a búvárrégészek több szokatlan méretű és formájú víz alatti tárgy helyzetét azonosították a Duna pozsonyi szakaszán. Ezekről egyelőre még nem lehet megállapítani, hogy valóban a keresett szobor töredékei-e, az majd csak a kutatás második szakaszában derülhet ki - közölte Maros Macucha, a BOS igazgatója.

Kollai István, a kutatás ötletével előálló pozsonyi Magyar Intézet igazgatója eredményesnek látja az eddigi munkát. "Ezután egy búváros merülésre kell sort keríteni, ez bizonyíthatja majd véglegesen, hogy mi is van a mederben" - mondta. Szerinte az, hogy erre mikor kerülhet majd sor, részben anyagiak függvénye, ám elsődleges céljukat, azt, hogy felhívják a figyelmet a búvárrégészetre, illetve megerősítsék az eddigi jó együttműködést a szlovák és a magyar régészszakma között, már most sikerült elérni.

A kutatás tárgyát képező Mária Terézia-szobor Fadrusz János műve, amelyet a magyar millenniumi ünnepségek keretében, 1897-ben avattak fel. A szobrot, mint a magyar fennhatóság szimbólumát, 1921-ben csehszlovák legionáriusok ledöntötték majd szétverték. Két évvel ezelőtt a Pozsonyi Városszépítő Egylet kezdeményezte, hogy felállítsák a Habsburg-uralkodó szobrának hű másolatát, ám az ötlet megvalósítását a pozsonyi városatyák tavaly elutasították.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?