Észak-Korea vezetője szerint az ország nukleáris fegyverei a potenciális agresszorok elrettentését szolgálják.
Kim Dzsongun mindezt abban a beszédben jelentette ki, amely vasárnap hangzott el Phenjanban a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülésén. A teljes beszédet kedden reggel ismertette a KCNA hivatalos hírügynökség.
Az észak-koreai vezető – aki a hadsereg főparancsnoka is – azt hangoztatta, hogy az ország nukleáris ereje a háborúval szembeni megbízható elrettentés eszköze, és biztosítékot jelent Észak-Korea szuverenitásának a megvédésére.
A Reuters hírügynökség úgy értékelte, hogy Kim Dzsongun beszéde a gazdasági fejlődés irányába történő elmozdulást jelezte. A kommunista ország vezetője azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy Észak-Koreát fegyverkezési versenyre igyekszik kényszeríteni. Ennek célja pedig az, hogy akadályozza az ország gazdasági helyzetének javítását.