2013. március. 20. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 11:29 Világ

Feljelentést tesz az RMDSZ a kolozsvári zászlóégetés miatt

Feljelentést tett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata azon szurkolók ellen, akik egy hétfői kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtottak egy magyar zászlót.

Az RMDSZ szerdai közleményében hangsúlyozta: börtönben a helyük a magyar zászlót égető szurkolóknak. Az RMDSZ jogvédelmi szolgálata az ügyészségen bűnügyi keresetet nyújtott be, a rendőrségen és a Román Labdarúgó Szövetségnél pedig ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. 

Amint a szövetség közleményében áll, az ügyészségi keresetben a büntető törvénykönyvnek arra a cikkelyére hivatkoztak, amely szerint bármilyen etnikai, nemzetiségi vagy vallási diszkriminációra való uszítás 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható.

Az RMDSZ jogvédelmi szolgálata a rendőrségi feljelentésben a sportrendezvények szurkolóinak szélsőséges megnyilvánulásait büntető jogszabályra hivatkozott. A Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF) benyújtott beadványban felszólította a szövetség vezetőségét, hogy vizsgálja ki a zászlóégetés körülményeit, és indítson fegyelmi eljárást a bukaresti Rapid szurkolói ellen. 

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a magyar zászló minden magyar zászlaja, az RMDSZ pedig a romániai magyarok érdekvédelmi szervezeteként okkal érezte kötelességének, hogy fellépjen a zászló meggyalázása ellen. A zászlót a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid hétfő este Kolozsváron vívott bajnoki mérkőzésén, a bukaresti szurkolók szektorában gyújtották fel.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?