2013. március. 19. 21:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 19. 21:01 Világ

Büntetik a káromkodást az orosz sajtóban

Súlyos pénzbüntetést róhatnak ki Oroszországban arra, aki szitokszavakat használ a sajtóban, vagy terjeszti azokat - az erről szóló törvényt kedden fogadta el az orosz parlament alsóháza.

Magánszemélyek 2 és 3 ezer rubelt (14-21 ezer forint) fizethetnek, míg hivatalos személyek 5-20 ezer rubel (35-140 ezer forint) közötti bírsággal büntethetők a törvény szerint. Jogi személyek esetében a bírság összege elérheti a 200 ezer rubelt (1,4 millió forint). Tőlük el is kobozhatják azt a kiadványt, amelyben megjelennek a büntetendő cikkek.

Dmitrij Vjatkin, az orosz duma alkotmányügyi bizottságának alelnöke azt mondta, hogy nem készítettek listát a tiltott szitokszavakról, és ilyen felsorolás sohasem létezett. Éppen ezért nyelvészszakértők döntik majd el, melyik szó minősül törvénybe ütközőnek.

A kormányzó Egységes Oroszország párt parlamenti képviselője emlékeztetett, hogy a cári Oroszországban és a szovjet időkben is büntetés járt a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések használatáért. Manapság azonban a leggyakrabban az oroszországi televíziókban és rádiókban hangzanak el a csúnya szavak, ráadásul élő adásban. Hozzátette, hogy az országos médiára ez nem jellemző.

A duma az internetes sajtóra is kiterjesztette a törvényt. A szerkesztőségeknek azért is felelniük kell majd, ha olvasóik szitkozódnak, és azt a hatóság felszólítására nem távolítják el az adott kiadvány honlapjáról.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.