2013. március. 14. 21:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 14. 21:47 Világ

Líbiában felgyújtottak egy kopt templomot

Ismeretlen fegyveresek csütörtökön felgyújtottak egy kopt templomot a kelet-líbiai Bengáziban - jelentették szemtanúk.

Az egyiptomi keresztény közösséghez tartozó templomot már február végén is támadás érte, akkor bántalmazták az ott tartózkodó papot és segédjét is. Az egyik szemtanú beszámolója szerint csütörtökön több fegyveres férfi a levegőbe lövöldözve behatolt a templomba, majd lángba borította az épületet.

A francia hírügynökség helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy senkinek nem sebesült meg, és a tüzet sikerült eloltani. Mint elmondta, a templom ablakai kiégtek, de a homlokzaton nem láthatók égési nyomok.

A helyiek szerint a mostani eset válasz a Líbia kairói nagykövetsége előtt tartott eheti tüntetésre, amelynek egyiptomi résztvevői elégettek egy líbiai zászlót és egy keresztet tartottak a magasba. A demonstrálók azt mondták, egy egyiptomi kopt halála miatt tiltakoznak, aki még februárban vesztette életét Líbiában egy templom előtt végrehajtott robbantásban.

A bengázi templom elleni februári támadást követően a líbiai hatóságok bejelentették, hogy nyomozást indítanak az ügyben, és megerősítették, hogy megteszik a szükséges óvintézkedéseket a templom biztonsága érdekében.

Moammer Kadhafi rezsimének 2011-es bukása óta Líbia kis létszámú keresztény közössége többször is aggodalmát fejezte ki a szélsőséges iszlám csoportoknak elsősorban a keleti országrészben való térnyerése, valamint a felekezetük elleni támadások megszaporodása miatt.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.