2013. március. 13. 07:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 13. 07:13 Világ

Hamisított alkohol miatt halnak meg emberek Líbiában

Hetvenkilencre emelkedett a hamisított szeszes ital fogyasztása után elhalálozottak száma Líbiában - közölte Tripoliban az egészségügyi központ igazgatója.

Mahmúd as-Sarif elmondta, hogy a múlt hét végi mérgezéssel még mindig küzdők száma megközelíti a hatszázat. Korábban 50 halálos áldozatról és 378 súlyos betegről tettek említést.

A pancsolt alkohol miatti mérgezés első áldozatai szombaton vesztették életüket a líbiai fővárosban és körzetében. Néhányan a szomszédos Tunéziába mentek át kezelésre, de többen közülük útközben meghaltak. 

Hozzájárult az áldozatok magas számához az is, hogy Tripoliban a kórházak nem voltak felkészülve ilyen nagy létszámú mérgezéses beteg egyidejű kezelésére. 

Az előzetes vizsgálatok eredményei szerint a betegek metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak. Ez az anyag a szervezetbe kerülve veseelégtelenséget, vakságot, epilepsziás rohamot, illetve halált okozhat.

A líbiai hatóságok bejelentették, hogy hat embert letartóztattak az ügyben, de két gyanúsítottat - a feltételezett főbűnösöket - még keresik. 

Líbiában Moammer Kadhafi rezsimjének 2011-es bukása óta a határok ellenőrzésének gyengülése nyomán jelentősen fellendült az alkohol- és a drogkereskedelem. Az észak-afrikai országban tilos az alkohol árusítása és fogyasztása, a szeszesital-csempészet ugyanakkor a feketepiac egyik fontos ágazata.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.