2013. március. 07. 09:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 07. 09:42 Világ

Rand Paul 13 órányi beszéd után kénytelen volt befejezni obstrukcióját

Rand Paul szenátor csaknem 13 órányi beszéd után kénytelen volt befejezni hagyományos típusú obstrukcióját csütörtök hajnalban a washingtoni kongresszus felsőházában. Az arról szóló szavazást próbálta megakadályozni, hogy támogassák-e John O. Brennan kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére.

A republikánus párti kentucky-i szenátor helyi idő szerint szerda déli 12 óra előtt kezdte a beszédet, és röviddel csütörtök hajnali 1 óra után fejezte be.

"Rájöttem, hogy a szavazás maratoni beszéddel történő akadályozásának vannak akadályai, és nekem most néhány percen belül meg kell hajolnom az egyik ilyen akadály előtt" - mondta, derültséget kiváltva szenátortársaiból, majd köszönetet mondott azoknak, akik közülük támogatták őt akciójában, valamint a Capitolium személyzetének türelmükért.

Rand Paul nem tudta megakadályozni, hogy a szenátus szavazzon Brennan kinevezéséről, annyit tudott elérni, hogy a voksolást csak a csütörtöki ülésnapon tarják meg a szerdai helyett.

Amiatt tiltakozott a hagyományos hosszú beszéddel, hogy Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter egy neki címzett állásfoglalásában fenntartotta elméleti lehetőségét a következőnek: amerikai területen, rendkívüli esetben pilóta nélküli repülőgépről indított rakétacsapással végezzenek olyan amerikai állampolgárokkal, akiket terrorizmussal gyanúsítanak. A szenátor beszédét számos párttársa hosszabb lélegzetű, a felszólaló számára technikai szünetekre alkalmat adó "kérdésekkel" támogatta, de technikai értelemben a szó mindvégig Paulnál maradt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.