2013. február. 19. 10:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 19. 10:23 Világ

Che Guevara elfogóját is megvádolták Tóásó ügyében

A hétfői tárgyaláson meg tudott jelenni a kerekesszékben ülő, agg Prado Salmón tábornok is, akit eddig a nagy távolság miatt nem tudtak a vádlottak padjára ültetni.

Folytatódott Bolíviában a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd és további 38 terrorizmussal vádolt személy pere, amelynek fő újdonsága az volt, hogy megjelent a tárgyaláson a súlyos beteg Gary Prado Salmón tábornok, aki 1967-ben elfogta Ernesto Che Guevara argentin-kubai gerillavezért.

A per már többször halasztást szenvedett. A tárgyalás első, érdemi szakasza a fővárostól, illetve a csoport működésének fő terepétől, Santa Cruztól egyaránt távol eső Tarijában zajlott, e héttől azonban Santa Cruzban folytatódik. A spanyol hírügynökség jelentése szerint ez tette lehetővé, hogy a hétfői tárgyaláson meg tudott jelenni Prado Salmón tábornok is, akit eddig a nagy távolság miatt nem tudtak a vádlottak padjára ültetni.

A kerekesszékben közlekedő idős tábornok - aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a hatalmon lévő baloldali kormány valójában Che egykori elfogása miatt akarja őt bebörtönözni - fia, egyben ügyvédje szerint tagadja az ellene felhozott vádakat.

Az ügyben eljáró vezető ügyész, Marcelo Soza az El Diario című bolíviai napilap beszámolója szerint arról beszélt, hogy a tárgyalás Santa Cruzba való áthelyezésével a pert igyekeznek felgyorsítani, annak ellenére, hogy a várost nem tartják eléggé biztonságos helyszínnek az állam képviselői számára. Jelezte, hogy jómaga és más állami tisztviselők több halálos fenyegetést kaptak a napokban.

Leszögezte azt is, hogy a vád olyan bizonyítékokat fog előterjeszteni, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a vádlottak fegyveres akcióval meg akarták osztani az országot.

Soza egy nyilatkozatban utalt Győri Enikő magyar külügyminisztériumi államtitkár múlt heti bolíviai tárgyalásaira is, és kijelentette, hogy országa biztosítja a vádlottak jogait.

A magyar államtitkár múlt csütörtökön azt kérte a bolíviai hatóságoktól, hogy tartsák tiszteletben Tóásó Előd emberi jogait, és büntetőjogi felelősségre vonására "ésszerű időben, politikai befolyástól mentesen, egy tisztességes eljárás során és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségekkel összhangban kerüljön sor".

Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz egyik szállodájában lelőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, mivel ennél hosszabb ideig senki nem tartható előzetes letartóztatásban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.