2013. február. 14. 11:52 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 11:44 Világ

Ügyészségi vizsgálat indult I. Ferdinánd unokái ellen

Vizsgálatot indított a román ügyészség I. Ferdinánd király unokái ellen, amiért nem akadályozták meg, hogy egy Jászvásár (Iasi) környékén visszaszolgáltatott, műemléklistán szereplő udvarházukat tűzifának és építőanyagnak hordják szét a helyi lakosok - írta csütörtökön az Adevarul című román lap.

A Iasi megyei Poieniben, egy négyhektáros birtokon található, 1500 négyzetméteres udvarházat 2007-ben szolgáltatták vissza a - trianoni Nagy-Romániát uralma alatt egyesítő - román király három unokájának, Dominic Habsburgnak, Maria-Magdalen Holzhausennek és Elisabeth Sandhofernek. A volt uralkodó lányától, Ileana de Romania hercegnőtől 1948-ban elkobzott épületegyüttesben a kommunizmus idején tüdőbetegeket és sérült gyerekeket ápoltak: visszaadásakor az udvarház lelakott, de viszonylag ép állapotban volt.

A külföldön élő örökösök 2009-ben engedélyt kértek a műemlékvédelmi hatóságtól az ingatlan eladására, de nem találtak rá vevőt. Egy helyi lap tudni véli, hogy 220 ezer eurót kértek érte. Az udvarházat a kórház kiköltöztetése óta eltelt öt évben darabjaira szedték és széthordták a tolvajok. A tetőszerkezet, ablakok és ajtók nélkül maradt épület félig már leomlott: miután minden fából készült szerkezeti elemet elhordtak tűzifának, most már az udvarház tégláiból építenek maguknak kályhákat a falusiak.

Az Adevarul által megszólaltatott polgármester szerint a tulajdonosoknak kellett volna az épület őrzéséről gondoskodniuk. A műemlékvédelmi hatóság szerint viszont az elöljáró sosem jelezte, hogy fosztogatók célpontjává vált az udvarház. Most, hogy már csak romok maradtak a királyi birtokon, a műemlék-felügyelet feljelentette az örökösöket az ügyészségen.

Az Adevarul szerint a királyi család ügyeit Romániában képviselő ügyvéd nem kívánta kommentálni a poieni udvarház helyzetét. A lap megjegyzi, hogy I. Ferdinánd király unokái egy sokkal nyereségesebb örökséget is visszaszereztek 2006-ban: a törcsvári (Bran) kastélyt, amely hollywoodi Dracula-filmek forgatási helyszíneként évi félmillió látogatót vonz, és 2010-ben egymillió eurós profitot hozott Ileana hercegnő örököseinek.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.