2013. január. 18. 16:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 16:04 Világ

Madonna nagyot mondott saját jótékonyságáról

Cáfolja Malawi kormány, hogy Madonna alapítványa iskolákat épített az országban, igazából csak tantermekkel toldottak meg melévő intézményeket.

Malawi kormánya cáfolta Madonna alapítványának azt az állítását, amely szerint a segélyszervezet tíz iskolát épített a délkelet-afrikai országban.

A kormány szerint a Raising Malawi alapítvány tíz már meglévő iskolát bővített ki egy-egy új osztályteremmel.

"Az iskolák, amelyeket állítólag az alapítvány épített, már léteztek" - mondta el Eunice Kazembe oktatásügyi miniszter. Közleményét a politikus a "félreértések tisztázása" érdekében adta ki.

Az amerikai popénekesnő december végén közölte, hogy az alapítvány tíz iskolát emelt Malawiban és segítségükkel 4871 gyermek tanulhat. Madonna évek óta Malawi elkötelezettje: két gyermeket adoptált az országból és szervezetén keresztül több millió dollárt adományozott árva gyermekek támogatására.

Malawi a világ legfejletlenebb országai közé tartozik. Tizenhárom millió lakosának mintegy negyven százaléka kevesebb mint napi egy dollárból él.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.