2012. december. 21. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 21. 14:11 Világ

Megvédte a román képviselőház a korrupcióval gyanúsított politikust

Nagy többséggel elutasította a román képviselőház pénteken Ion Stan szociáldemokrata képviselő előzetes letartóztatásba helyezésének engedélyezését. Stan ellen befolyással való üzérkedés gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A titkos szavazáson 226 vokssal 145 ellenében a képviselők elutasították az igazságügyi miniszternek a letartóztatás engedélyezésére irányuló kérését, annak ellenére, hogy Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező Szociálliberális Szövetség társelnöke a mentelmi jog megvonását kérte.

Ponta szerint a PSD kizárja soraiból Stant, de letartóztatni csak akkor lehet, ha lemond képviselői mandátumáról. Hozzátette: nem híve annak, hogy a parlamentnek mindenkitől automatikusan meg kell vonnia a mentelmi jogot, akit a DNA meggyanúsít, de Stan esetében a képviselőház jogi bizottsága - amelynek módjában állt a DNA által összegyűjtött bizonyítékokat is tanulmányozni - a képviselő "kiadása" mellett foglalt állást.

A gyanú szerint Ion Stan, aki a korábbi parlamenti ciklusban a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság alelnöke volt, a PSD választási kampányához próbált előnyös állami szerződések ígéretével pénzt szerezni egy üzletembertől. A vádhatóság közleménye szerint hatszáz, a kampányban használt autó számára kért mintegy 30 ezer euró értékben üzemanyagköltségét.

A politikus ellen a kampány idején indított bűnvádi eljárást a DNA, mégis választókerületében a voksok kétharmadát megszerezve december 9-én újabb mandátumot szerzett.

Victor Ponta elismerte, hogy a parlament döntése kedvezőtlen hatással lesz Románia külföldi megítélésére és az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) keretében készítendő újabb igazságügyi országjelentésre, amelytől több uniós tagállam függővé tette az ország schengeni csatlakozásának támogatását.

Romániát több ízben bírálta az Európai Bizottság amiatt, hogy a parlament a mentelmi joggal visszaélve akadályozza az igazságszolgáltatást a korrupcióval gyanúsított politikusok esetében.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.