Fertőzés támadta meg Mandela tüdejét
Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök egy kiújult tüdőfertőzéstől szenved, de szervezete reagál az orvosi kezelésre - közölte kedden az ország államfői hivatala.
Mac Maharaj elnöki szóvivő bejelentése több napi találgatásnak vetett véget az apartheid rezsim elleni harc jelképévé vált idős politikus állapotával kapcsolatban. A 94 éves Mandelát - az ország első demokratikusan megválasztott elnökét - szombaton szállították be kivizsgálásra a főváros, Pretoria mellett lévő 1-es számú Katonai Kórházba. Kormányzati tisztségviselők azóta nem árulták el, hogy a hadsereg miért döntött az addig otthonában ápolt Mandela kórházba szállítása mellett. Mandela 27 évet töltött börtönben az apartheid rezsim elleni harca miatt, ebből adódóan számos egészségügyi problémával küzd, s állapotáért milliók aggódnak.
2011 januárjában egyszer már szüksége volt kórházi kezelésre egy légúti fertőzés miatt, de akkor egy johannesburgi közkórházba vitték, ahol kíváncsiskodó újságírók, valamint a megerősített őrség miatt valóságos káosz alakult ki körülötte. A hadsereg akkor döntött úgy, hogy saját gondjába veszi a volt elnök orvosi ellátását, állapotáról pedig csak a kormányzat adhat tájékoztatást.
Ezúttal fokozta az aggodalmakat, hogy múlt héten a Dél-afrikai Köztársaság keleti részén lezuhant egy katonai repülőgép. A halálos áldozatok között volt a Mandelát kezelő orvoscsoport, amely éppen meg akarta látogatni őt vidéki lakhelyén.