2012. december. 10. 10:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 10. 10:09 Világ

Thaiföldi gyilkosság: a tettestárs maga jelentkezett és vallott is

A 47 éves R. Péter thaiföldi meggyilkolásával kapcsolatban K. Lajos György feltételezett elkövető maga jelentkezett a rendőrségen, és bevallotta, amivel gyanúsítják: hogy részt vett az előre kitervelt emberölésben és a holttest elrejtésében - jelentette hétfőn a Bangkok Post című helyi lap internetes kiadása.

A thaiföldi média szombaton írt arról, hogy az ügyben N. Gábor után egy másik gyanúsítottat, a 48 éves K. Lajos Györgyöt is őrizetbe vették. Az előző nap pedig beszámoltak arról, hogy a 38 éves N. Gábor bevallotta: a gyilkosságot vele együtt követte el egy phuketi bérelt házban november 24-én. A hírportál szerint N. Gábor és R. Péter egy illegális, külföldi ügyfeleket kiszolgáló ingatlanlízingelő és adás-vételi céget vezetett. 

A nyomozás eddigi adatai szerint N. Gábor dühös lett R. Péterre, azzal vádolta meg, hogy R. Péter ráhamisította a nevét egy 15 millió baht (100 millió forint) értékű telek adásvételi szerződésére. Ezután R. Péter feljelentette üzlettársát a rendőrségen azzal a váddal, hogy halálosan megfenyegette őt.

R. Péter eltűnését egy Thaiföldön tartózkodó magyar barátja jelentette be a múlt héten. A holttestet több mint egy hete találták meg egy műanyag zsákban egy gumifaültetvényen, Phuket szigetének Kathu körzetében. Mellkasán öt, a fején és az egyik bokáján két-két késszúrás volt, a kezei össze voltak kötözve, és csak alsónadrág volt rajta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.