Világ MTI 2012. december. 05. 16:24

Obama minisztere lehet a Google-vezérből

Egyre erősödik az a spekuláció, hogy Barack Obama elnök Eric Schmidtet, a Google elnökét nevezi ki a pénzügyi vagy a kereskedelmi tárca élére, esetleg ő lehet az új "üzletügyi miniszter" - állította a The Washington Examiner.

Az ingyenesen terjesztett konzervatív napilap emlékeztetett  arra, hogy a Google az idén 1,9 millió dollárral támogatta a demokrata jelöltek választási kampányát, valamint hogy Schmidt november 6-án, a választás napján az elnök chicagói kampány-főhadiszállásán tartózkodott.

"Senki sincs kedvezőbb helyzetben nála, hogy állást kapjon a kabinetben, ha ő is úgy akarja" - nyilatkozott a lapnak egy meg nem nevezett demokrata politikai stratéga. A The Washington Examiner szerint a Google azóta támogatja pénzzel és tanáccsal Obamát, amióta a politikus megjelent az országos politika színpadán.

Eric Schmidt
AFP / Eric Piermont

 "Osztozunk abban a meggyőződésben, hogy a világot alulról felfelé, és nem felülről lefelé lehet megváltoztatni" - mondta Obama, miután 2007-ben felkereste a Google főhadiszállását. 

Schmidt a lap szerint 2008-ban Obama oldalán állt a frissen megválasztott elnök első sajtótájékoztatóján. A Google négy évvel ezelőtt 1,6 millió dollárral támogatta a demokraták, és több mint 700 ezer dollárral Obama kampányát.

Timothy Geithner pénzügyminiszter, aki kulcsszerepet visz a Fehér Ház és a republikánus képviselőházi többség között a "költségvetési szakadék" elkerüléséről folytatott tárgyalásokon, korábban bejelentette, hogy távozik a posztjáról.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.