2012. november. 18. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 18. 11:52 Világ

Beiktatták az új kopt egyházi vezetőt

Beiktatták az egyiptomi kopt keresztény egyház új vezetőjét, II. Tavadrosz pápát vasárnap.

A kairói Szent Márk katedrálisban tartott több mint háromórás misén a miniszterelnök is jelen volt. A 60 éves pápa a Közel-Kelet és Észak-Afrika legjelentősebb lélekszámú keresztény közösségének 118. vezetője. Elődje, III. Senuda pápa idén márciusban hunyt el. 

Az észak-egyiptomi térségből származó Tavadrosz püspököt két hete választották meg a helyi kopt keresztény közösség élére. 

Az ügyvezető tevékenységben eddig is aktívan részt vevő, 60 éves püspök nevét - három jelölté közül - egy bekötött szemű gyermek húzta ki egy kristálykehelyből a kairói Szent Márk székesegyházban, ünnepélyes szertartás keretében. Az eljárás célja az volt, hogy a választásban minél inkább kizárják a politikai befolyásolás lehetőségét.

A több mint 80 milliós Egyiptom lakosságának körülbelül egytizede kopt. Az iszlám erősödésével az egyiptomi keresztények körében megnőtt a kiszorítottság érzése és a hátrányos megkülönböztetés miatti aggodalom. Az új pápától megfigyelők szerint azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítani a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban. 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.