2012. november. 14. 07:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 14. 07:48 Világ

Rakétaalkatrészeket küldhetett Észak-Korea Szíriának

Japán sajtóhírek szerint ballisztikusrakéta-alkatrészeket próbált Szíriába exportálni Észak-Korea.

Az Aszahi Simbun napilap és a Kyodo hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta: a dél-koreai hatóságok fegyverek gyártására is alkalmas grafithengereket foglaltak le egy Észak-Koreából Szíriába tartó, Kínában regisztrált hajón Puszan kikötőjében.

Szöul egyes értesülések szerint még júniusban, mások szerint október végén jelentette az esetet az ENSZ-nek, a nemzetközi szervezet pedig szakértőket küldött a rakomány átvizsgálására.

A jelentések szerint az illegális rakományt szállító hajó egy sanghaji cégé, és ez - a japán sajtó szerint - Kína felelősségét is felveti az ügyben.

Ha a híradások valósak, akkor Phenjan megsértette a 2006-ban - az ország kísérleti atomrobbantása után - kiszabott ENSZ-kereskedelmi tilalmat, amely fegyverek és katonai célra felhasználható eszközök kivitelére és behozatalára vonatkozik.

Az Aszahi emellett azt állította, hogy az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatos legfrissebb szakérői jelentés szerint az ukrán hatóságok két észak-koreai ügynököt vettek őrizetbe a közelmúltban, akik ballisztikus rakétákkal kapcsolatos információkat akartak ellopni a kelet-európai országtól. A bizalmas jelentést november elején terjesztették az ENSZ Biztonsági Tanácsának az észak-koreai szankciók betartását felügyelő bizottsága elé.

Szíriával szemben nincs érvényben ENSZ-fegyverembargó, csupán az Egyesült Államok és az Európai Unió hozott a katonai eszközökre vonatkozó kereskedelmi korlátozó intézkedést.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.