2012. november. 01. 13:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 01. 12:57 Világ

Felszámoltak harmincöt olasz megyét

"Harminc évbe tellett, amíg Monzának sikerült elszakadnia Milánótól, most pedig újból összezártak vele" - kommentálta a lépést a város polgármestere.

Országos tiltakozást robbantott ki csütörtökön a római kormánynak a takarékosság jegyében indított közigazgatási reformja, mely 86-ról 51-re csökkentette a megyék számát a korábbiak egyesítésével. A campaniai Avellinóban a polgármester és helyi lakosok a főtéren tüntettek és hallani sem akartak arról, hogy közigazgatásilag az alig 40 kilométerre levő Beneventóval egyesítsék őket. "Elveszítjük identitásunkat. Mi közünk van nekünk egy másik megyéhez?" - mondták az olasz sajtónak.

A calabriai Crotone politikusai a római köztársasági palota előtt tüntettek. Az abruzzói Chieti polgármestere éhségsztrájkba kezdett, a toszkánai Prato első embere tiltakozásként irodája mosdójában tartott sajtótájékoztatót. Egész Olaszországban tiltakozás kíséri azt a törvényrendeletet, amellyel a Monti kormány 35 megyét szüntetett meg takarékossági okokból, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válságban minimálisra kell csökkenteni a közigazgatási kiadásokat. A reform 2014-ben lép életbe, de 2013. január elsejétől a megyei testületek négy főre szűkülnek.

A 350 ezer lakosnál és 2500 négyzetkilométernél kisebb megyéket egyesítették. Liguriában a reneszánsz óta ellenségnek számító Livorno, Pisa és Lucca egyesült. A közigazgatásilag Milánóval egyesített Monzában a helyi tudósítások szerint "forradalom robbant ki". "Harminc évbe tellett, amíg Monzának sikerült elszakadnia Milánótól, most pedig újból összezártak vele" - kommentálta a lépést a város polgármestere.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.