2012. október. 19. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 19. 10:19 Világ

Furcsa fehér port talált a Marson a Curiosity

Különös fehér porszemcsékre bukkant a Curiosity űrjármű a Marson.

A mozgó laboratórium, amely az élet nyomait kutatja a vörös bolygón, csütörtökön első ízben kezdett a marsi homok tanulmányozásába.

A kiemelt, apró tablettányi minta vizsgálata azonban rövid időre leállt, mert az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA tudósait zavarba hozta, hogy a Curiosity ásója által vájt lyukban szokatlanul világos színű porszemcséket pillantottak meg.

Először arra gondoltak, hogy esetleg a marsjáróról kerültek oda a furcsa szemcsék, ám végül arra a megállapításra jutottak, hogy a korábban megfigyelt marsi mintáktól eltérő anyagról van szól.

Teljesen nem zárták ki, hogy a földi berendezés által okozott szennyezéssel van dolguk, de a szakemberek zöme úgy véli, hogy a szemcsék természetes képződményhez tartoznak, talán egy ásványhoz, amelyet a robotkar ásója tört össze a minta kiemelésekor.

A biztonság kedvéért a tudósok arra utasították a járművet, hogy egy másik helyről emeljen ki új mintát. A mostani kutatás célja a marsi homok ásványi összetételének kiderítése.

A Curiosity (hivatalos elnevezéssel: Marsi Tudományos Laboratórium) három hete új kőzetfajtát talált. A vizsgálat eredményét múlt héten jelentették be a Mars-programban részt vevő tudósok. Az új kőzet összetételében nem a korábbi marsi mintákhoz, hanem inkább egy Földön található ritka vulkáni kőzethez hasonlít az elemzések szerint.

 

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.