2012. október. 01. 14:07 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 01. 14:04 Világ

A kormány tervei ellenére épül egy atomerőmű Japánban

A nukleáris energiatermelés feladására vonatkozó kormányzati tervek ellenére hétfőn folytatták egy atomerőmű építését Japánban, amit tavaly a fukusimai balesetet követően állítottak le.

Az Aomori prefektúrában található ómai erőmű építése azután folytatódhatott, hogy a kormány korábban engedélyezte a tavaly márciusi atombaleset előtt jóváhagyott nukleáris beruházások befejezését. Ugyanakkor a lépést sokan bírálták, mivel az ellentmond a kormány azon terveinek, hogy a 2030-as évek végére leállítsák a szigetország összes atomerőművét.

Az építtető J-Power áramszolgáltató cég szerint az erőmű közvetlen közelében lévő települések hozzájárultak a munkálatok felújításához. Óma polgármestere azt mondta: "rendkívül megkönnyebbült" a hír hallatán, mivel reményei szerint a beruházás munkahelyeket fog teremteni a településen és a térségben.

Az erőműtől távolabb eső települések önkormányzatai ugyanakkor bírálták az építkezés folytatását. A beruházás 30 kilométeres körzetében található Hakodate város polgármestere hétfőn közölte: jogi úton tervezi megakadályozni, hogy felépülhessen az erőmű.

A J-Power szerint az erőmű 2014 novemberére tervezett üzembe helyezése 18 hónapot fog késni. A kabinet által megszabott 40 éves maximális üzemidő fényében az erőmű így akár 2056-ig is működhetne.

A japán kormány ugyanakkor közölte, hogy a reaktorok beindítása előtt az újonnan felállított nukleáris szabályozó hatóságnak is jóvá kell hagynia azok üzembe helyezését. 

Az építkezés 2008-ban kezdődött, a létesítmény készültségi állapota jelenleg 40 százalékos. Az ómai erőmű mellett a kormány két további reaktor megépítését engedélyezte a fukusimai balesetet megelőzően, ezen beruházások sorsáról egyelőre nem nyilatkoztak az építtetők.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.