2012. augusztus. 30. 20:02 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 30. 19:44 Világ

Fejenként 300 euróval küldték haza a romákat Romániába

Egy roma nemzetiségű román állampolgárokkal teli chartergép landolt csütörtök délután a temesvári repülőtéren, Franciaországból küldték haza őket - közölte a Mediafax hírügynökség.

A repülőgép Lille-ből érkezett, fedélzetén 179 romával, közöttük 63 kiskorúval.

A repülőtéren összegyűlt újságíróknak elmondták, a felnőttek fejenként 300, a gyerekek pedig fejenként 100 eurót kaptak a francia hatóságoktól azért, hogy hazatérjenek Franciaországból. Többen közülük úgy nyilatkoztak, hogy hamarosan kénytelenek lesznek visszatérni, mert ebből a pénzből nem sokáig tudnak megélni.

"Mit gondol, meddig tart ki ez a pénz? Romániában drága az élet, és itt nincs mit csinálnunk. Most hazamegyünk Máramarosba, de aztán megint ki kell mennünk. Franciaországba készülünk, ha még befogadnak. Mi nem írtunk alá semmit, amikor a pénzt ideadták. Franciaországban adtak sátrakat, amiben laktunk. Amikor eljöttünk, összeszedték őket" - idézte a Mediafax a Temesvárra érkezett chartergép egyik utasának beszámolóját.

A repülőtéren a romák felszálltak a helyi közlekedési vállalat autóbuszaira, amelyek  - csendőri és rendőri kísérettel - a temesvári Északi pályaudvarra szállították őket. Innen vonattal utaztak tovább azokra a településekre, ahol - az irataikban szereplő - állandó lakhelyük található.

A román hírügynökség megjegyezte, hogy ez a harmadik ilyen járat az idén.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.