2012. augusztus. 06. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 06. 16:37 Világ

Aszály sújtotta területté nyilvánítaná magát Hargita megye

A székelyföldi Hargita megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság azt kérte a szakminisztériumtól, nyilvánítsák aszály sújtotta területté a megyét.

Török Jenő, a Hargita megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a megye teljes területét aszály sújtja, a megművelt területeken harminc és száz százalék közötti a termés károsodása.

Török Jenő szerint a vidék alaptermékének számító burgonya termesztőinek hatvan és nyolcvan százalék közötti károkat kell elkönyvelniük. A szárazság ugyanis éppen akkor köszöntött be, amikor a burgonyaültetvényeknek a legnagyobb szükségük lett volna a csapadékra. "Olyan burgonyaföldek is vannak a megyében, amelyeken nem lesz érdemes begyűjteni a termést" - jelentette ki Török Jenő.

A mezőgazdasági szakember szerint az állattenyésztők is bajba kerültek. A térségben szokatlanul forró nyár következtében elszáradt a fű a legelőkön. A patakok kiszáradása miatt sok helyen az állatok itatása is gondot okoz.

A Hargita megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője az országosan rossz mezőgazdasági helyzetre utalva megjegyezte, nehéz lesz elérni, hogy a kormány kártérítést fizessen a gazdáknak. A romániai statisztikai hivatal honlapján megtalálható 2010-es adatok szerint Hargita megyében a foglalkoztatottak mintegy 32 százaléka a mezőgazdaságból él.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.