2012. július. 21. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 21. 18:54 Világ

Párizs egy átmeneti szír kormány mielőbbi megalakítását szorgalmazza

Párizs szorgalmazza a szíriai társadalom sokszínűségét tükröző szíriai átmeneti kormány mihamarabbi megalakítását - közölte szombaton Laurent Fabius francia külügyminiszter, és felszólította az ellenzéket, rendezze sorait, hogy vezetni tudja Szíriát.

Fabius szerint Bassár el-Aszad szíriai államfő rezsimjét elítéli saját népe, és itt az ideje felkészülni az átmenetre, illetve az azt követő időszakra. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közben bejelentette: Szíriába küldi a békefenntartó műveletekért felelős megbízottját, hogy újból felmérjék az ottani helyzetet.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.