2012. július. 20. 18:02 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 17:54 Világ

A Tróját feltáró német tudósok nem kaptak ásatási engedélyt

Vélhetően a német-török műkincsviták miatt Törökország úgy döntött, hogy nem ad a német Tübingeni Egyetem kutatóinak a Trója romvárosára vonatkozó ásatási engedélyt erre a szezonra.

Ernst Pernicka kutató és csapata 2012-re kizárólag az antik város és az ott talált leletek restaurálására, konzerválására, illetve a leletek feldolgozására kapott engedélyt. A tudós ugyanakkor hangsúlyozta, számukra ez a legfontosabb. Az ásatási engedély pedig jövőre amúgy is amerikai kutatókra száll át.

A tübingeniek Trója-kutatásai 1988-ban kezdődtek, azóta most először fordult elő, hogy az illetékes török hatóságok nem adtak engedélyt a kutatóknak. Ennek hátterében a tudósok szerint a Törökország és Németország körüli vita állhat, amely az Anatóliából származó és német múzeumokban őrzött régiségek visszaadása körül zajlik immár évek óta.

A Südwest Presse című német lap értesülései szerint egy júniusi ankarai konferencián egy török kormányképviselő kereste fel a Törökországban dolgozó német kutatókat és felszólította őket, hogy járjanak közben a Törökország által igényelt műkincsek visszaadásában. Ankara már többször fenyegetőzött azzal, hogy ellenkező esetben megnehezíti a németek dolgát.

Németország a közelmúltban visszaszolgáltatott egy értékes hettita szobrot, de Bernd Neumann, a Merkel-kormány kulturális államminisztere hangsúlyozta, hogy "önként vállalt, baráti gesztusról" volt szó. A politikus így akarta elkerülni, hogy az esetet a török hatóságok precedensértékűnek tekintsék.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.