2012. július. 16. 22:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 16. 21:21 Világ

Szíria nem engedi be az ENSZ segélymunkásait

Szíria nem hajlandó vízumot adni az ENSZ segélymunkásainak, de a világszervezet azon van, hogy legyőzze ellenkezését és kiterjeszthesse szíriai segélyakcióját, amelyre egyre nagyobb szükség van - közölte hétfőn az ENSZ egyik segélyezéssel foglalkozó vezető alkalmazottja.

Több nyugati ország - az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia és még két állam - polgárait nem akarja beengedni Szíria az állampolgárságuk miatt. Mi ezt élesen ellenezzük és azon vagyunk, hogy a szíriai kormányt rávegyük álláspontja megváltoztatására - közölte a Reuters hírügynökséggel John Ging, aki az ENSZ égisze alatt Genfben megtartott 4. szíriai humanitárius fórumon elnökölt. 

Az ENSZ-alkalmazott azt is elmondta, hogy Szíria évente 4-5 millió tonna gabonát fogyaszt, ám az utóbbi hat évben ennél kevesebbet termelt, s az idén is mindössze 2,3 millió tonna körüli termés várható, ami jelentős gabonaimportot tesz szükségessé.

"Fel kell készülnünk erre, mert kevesebb gabona lesz a piacon" - jelentette ki John Ging, hozzátéve, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja júliusban 850 ezer embert kíván élelemhez juttatni Szíriában, szemben a júniusi 500 ezerrel.

Hirdetés