2012. május. 31. 20:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 31. 20:27 Világ

Boszniához hasonlította Szíriát a török külügyminiszter

Az Európai Unió megkezdte új büntetőintézkedések kidolgozását Szíria ellen, és hasonló lépésekre szólította fel a többi országot. Így akarják rákényszeríteni Bassár el-Aszad szíriai elnököt az ENSZ és az Arab Liga béketervének megvalósítására - mondta csütörtökön Isztambulban William Hague brit külügyminiszter.

Szíria egy "átfogó polgárháború vagy az állam összeomlása" felé halad - mondta a brit hírügynökségnek Hague, aki részt vesz a Szomália megsegítéséről tanácskozó nemzetközi értekezleten Isztambulban.

Ahmet Davutoglu török külügyminiszter az NTV török hírtelevíziónak nyilatkozva a 90-es évek boszniai polgárháborújához hasonlította a szíriai helyzetet. Szavai szerint senki sem részesít előnyben egy katonai beavatkozást, Törökország különösképpen nem, de a három és fél éves boszniai vérontás óta mindenki számára világos, hogy milyen nagy árat kell fizetni, ha "külső szemlélők maradunk". Boszniában több százezren meghaltak, mire a NATO végül beavatkozott. "Szíria esetében is meg kell vizsgálni minden opciót" - figyelmeztetett a török külügyminiszter.

Hirdetés