2012. május. 29. 15:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 29. 16:51 Világ

Fico egyházi ünnepeket szüntetne meg

Az egyházi ünnepek számának csökkentésével konszolidálná a közkiadásokat Robert Fico szlovák kormányfő.

Robert Fico szerint további vizsgálatra szorul, hogy milyen körülmények között lehetne csökkenteni Szlovákiában az egyházi ünnepek számát, mivel azok listája egy nemzetközi szerződéshez kötődik - adta hírül a szlovák kormányfő kijelentéseire hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

Robert Fico erről az úgynevezett fejlesztési és szolidaritási tanács - a költségvetés konszolidációja lehetőségeivel kapcsolatos - újabb egyeztetését követően beszélt kedden. A kormány és szociális partnerei alkotta tanács egyeztetése ezúttal az egyházak képviselőinek a részvételével zajlott Pozsonyban, és annak egyik témája az a munkaadói indítvány volt, amely az állami ünnepek számának a csökkentését célozza.

A Fico-kormányzat a közkiadások egyik konszolidációs eszközeként már korábban felvetette, hogy csökkentené az állami ünnepek számát. A javaslat kapcsán elsősorban egyházi ünnepek megszüntetéséről esett szó. A mai egyeztetést követően azonban a javaslat megvalósítása bizonytalanná vált.

"Egyelőre vizsgáljuk, milyen a viszony a hazai jogrend, illetve a Szentszék és a szlovák kormány által kötött szerződés között. Amennyiben a vatikáni szerződés szilárd részét képezi az egyházi ünnepek listája, akkor annál komplikáltabb lesz ezekhez nyúlni" - mutatott rá Robert Fico az egyeztetést követően.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.