2012. május. 24. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 24. 14:37 Világ

"Kérem, ezt az embert ne!" - a FAZ Nyirő újratemetéséről

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Nyirő József újratemetésének előkészületeiről számolt be csütörtöki számában.

A Kérem, ezt az embert ne! című beszámoló szerzője, Joseph Croitoru ismertette: konfliktus keletkezett az Erdélyben született magyar író és "fasiszta politikus" földi maradványainak sorsa körül Magyarország és Románia között. Az újratemetés terve "heves ellenállást" váltott ki a romániai magyarság "nagy részében is" - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ellentétben Magyarországgal, ahol az utóbbi években "rehabilitálták Nyirő személyét és életművét", Romániában "nem bocsátották meg", hogy az író részt vett a "magyar fasiszta mozgalomban".

Nyirő pályafutását és az újratemetésre vonatkozó budapesti tervet ismertetve a szerző megállapította: Romániában azzal gyanúsítják Magyarországot, hogy "állami temetést" kíván rendezni a magyar fasiszta mozgalom egy vezető alakjának. Croitoru idézte a bukaresti külügyminisztérium állásfoglalását, amely szerint Románia azért nem tudja támogatni az újratemetés tervét, mert Nyirő "szélsőséges és antiszemita volt, és együttműködött a fasiszta rezsimmel".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.