A németek szerint Izrael agresszív
A németek többsége úgy látja, hogy Izrael "agresszív" ország - derült ki a Stern című német hetilap felméréséből.
A közvélemény-kutatásban részt vevők 59 százaléka minősítette agresszívnek Izraelt, ami 10 százalékponttal magasabb a 2009-ben mért aránynál. Mindössze 36 százalék vélekedett úgy, hogy Izrael "szimpatikus" ország, kilenc százalékkal kevesebben, mint a három évvel ezelőtti felméréskor. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a közel-keleti állam saját érdekei mentén cselekszik anélkül, hogy tekintettel lenne más népekre - mindez 11 százalékkal több a korábbi kutatáshoz képest.
Hatvanhét évvel a náci rezsim bukását követően a németek egyre kevésbé érzik magukat felelősnek Izraellel szemben: 60 százalék úgy véli, hogy nincsenek kötelezettségei ezzel az országgal szemben.
A szóban forgó felmérést a Forsa intézet készítette május 15-én és 16-án, 1002 személy bevonásával. A közvélemény-kutatást néhány nappal azt megelőzően tették közzé, hogy Joachim Gauck német államfő május végén Izraelbe és palesztin területekre látogat.