2012. május. 17. 17:14 Utolsó frissítés: 2012. május. 17. 17:23 Világ

Szünetet tart az IMF, pénz nélkül maradhat Görögország

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a parlamenti választásokig felfüggeszti kapcsolatait Görögországgal, és nem működik együtt az átmeneti kormánnyal - jelentették be csütörtökön. Ez egyben azt is jelenti, hogy az IMF szakértői nem utaznak Athénbe a görög segélyprogram haladásának felülvizsgálatára.

"Várjuk, hogy felvehessük a kapcsolatot a (június 17-iki) választások után megalakuló új kormánnyal" -  mondta az IMF illetékes igazgató-helyettese.

További pénzügyi támogatás nélkül Görögország június végéig kifut a pénzből, és semmilyen kötelezettségét sem tudja teljesíteni, beleértve az állami alkalmazottak fizetésének és a nyugdíjak folyósítását.

A május 6-án rendezett választásokon egyetlen párt sem szerzett abszolút többséget. Karolosz Papuliasz államfő egymás után adott kormányalakítási megbízást a legtöbb mandátumot szerzett három párt vezetőinek. Nekik azonban többnapi alkudozás után sem sikerült stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíciót összeállítani. Utolsó kísérletként az elnök szakértői kormány felállítására próbálta rábírni a pártok vezetőit, de ez a kísérlete is kudarcba fulladt. Így nem maradt más választás, mint új választások kiírása.

Hirdetés