Világ MTI 2012. május. 11. 18:38

Putyin elsőre Kínába megy

Vlagyimir Putyin orosz államfő júniusban Kínába látogat, de ezt megelőzően még orosz-EU csúcsot is rendeznek Szentpéterváron - tudatta az államfő hivatalába hétfőn immár harmadszor beiktatott Putyin környezetének egy tagja pénteken az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint. Újbóli államfőként Putyin először jár majd külföldön.

Putyin pénteken Szocsiban járt, s előbb a 2014-es téli olimpiai játékok helyszínén folyó munkálatokat tekintette meg, majd a Grúziától 1992-ban de facto elszakadt Abházia elnökével, Alekszandr Ankvabbal találkozott. A két politikus együtt tekintette meg az orosz-abház határt a Pszou folyónál. Putyin látogatásának előestéjén Moszkva azzal gyanúsította meg Grúziát, hogy szeparatistákkal együtt merényletet készített elő a Szocsiban rendezendő téli olimpia ellen.

Az orosz államfő az abház elnökkel tárgyalva kijelentette: Oroszország kész részt venni Abházia társadalmi-gazdasági fellendítésében. Ígéretet tett arra, hogy folyamatosan szemmel tartja az orosz-abház kapcsolatok fejlődését. Ankvab elismerte, hogy Oroszország segítsége nélkül nem boldogulnak. Elmondta: a grúz-abház határ közös őrizetéről is tárgyaltak Vlagyimir Putyinnal. "A megbeszélések megerősítették kapcsolatainkat" - nyilatkozta a kaukázusi terület vezetője.

Putyin beiktatása és az moszkvai Győzelem napja - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP

Abházia függetlenségének 1992. július 23-i kikiáltását követően hosszú háborúskodás vette kezdetét Grúziával, amely egészen a Dél-Oszétiáért 2008-ban vívott orosz-grúz villámháborúig tartott. Közvetlenül a háború után 9000 fős egységgel erősítették meg az orosz katonai jelenlétet Abháziában, majd 2009-ben az abház törvényhozás jóváhagyta, hogy orosz katonai bázis létesüljön a szakadár területen.

Oroszország 2008. augusztus 26-án ismerte el Abházia függetlenségét. Rajta kívül Nicaragua, Venezuela, Tuvalu, Vanuatu és Nauru, valamint a szintén vitatott hovatartozású Dnyeszteren túli terület, Dél-Oszétia és Hegyi-Karabah tekinti Abháziát szuverén államnak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.