Világ MTI 2012. április. 27. 18:35

A kereskedelem minden szereplője felelős lesz a veszélyes termékekért

A jövőben is elsősorban a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó sem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről tudja, hogy veszélyt jelenthet annak használójára - tartalmazza a termékek piacfelügyeletéről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat.

A javaslat indoklása szerint így a teljes forgalmazói lánc felelősséggel tartozik azért, hogy csakis biztonságos és a jogszabályi követelményeknek megfelelő termék kerüljön a fogyasztók vagy a felhasználók birtokába.

A törvényjavaslat - amely kiterjed a Magyarországon gyártott vagy forgalomba hozott termékek itteni székhelyű gyártójára, importőrére, forgalmazójára, valamint a gyártó magyarországi székhelyű meghatalmazott képviselőjére - célja, hogy a forgalomba hozott termékek ne jelentsenek veszélyt a fogyasztók, felhasználók egészségére, biztonságára. A rendelkezéseket alkalmazni kell majd szolgáltatás nyújtása során, az azzal összefüggésben forgalmazott termékre is.

A jövőben törvényi szinten szabályozzák az Európai Unió tagállamain kívüli harmadik országokból érkező, nem megfelelő vagy okmányhiányos termékekkel kapcsolatos vámeljárást, amelyet eddig kormányrendelet tartalmazott.

A törvényjavaslat meghatározza a piacfelügyeleti hatósági eljárások általános elveit, hozzájárulva ezzel a hatósági jogalkalmazás megkönnyítéséhez, és erősíti az együttműködést és a kölcsönös információcserét a különböző hatóságok között. A törvény, elfogadása esetén, 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.