2012. április. 21. 20:01 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 21. 19:51 Világ

Varsóban a katolikus értékrendért tüntettek tízezrek

Több tízezren tüntetettek szombaton Varsóban a szabad média és a katolikus értékrend védelmében.

A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) és a Szolidáris Lengyelország (SP) párt, valamint több jobboldali civil szervezet által szervezett demonstráció résztvevői elsősorban a valóságos médiabirodalommal rendelkező Tadeusz Rydzyk lelkész vezette vallási televízió (Trwam) digitális koncessziójának megtagadása ellen tiltakoztak. A több ezer zászló között magyar nemzeti színűeket is látni lehetett. 

A tüntetés az egyik belvárosi templom előtt szentmisével kezdődött, amelyen Antoni Dydycz püspök homíliájában kijelentette: "nem szabad megengedni, hogy a társadalmi kommunikáció eszközei kizárólag egoista, fogyasztói, hedonista, azaz közösségellenes magatartásokat alakítsanak ki" és ezért "Lengyelország megújulásra vár". 

A mise után a tüntetők átvonultak a miniszterelnöki hivatal elé, ahol Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke mondott beszédet. Hangoztatta,  hogy a sugárzási engedély megtagadásával a kormány "kezet emelt a lengyel egyházra, a szuverenitásra és a szabadságra". A PiS vezetője a jobboldal összefogásának jelentőségét is hangsúlyozta és felhívta a pártjából tavaly eltávolított, az SP-hez tartozó politikusokat, hogy térjenek vissza a PiS-be.

A lengyel médiahatóság (KRRiT) januárban tagadta meg a digitális sugárzási engedély megadását a Trwamtól, mert szerinte a televíziót vezető toruni Lux Veritatis alapítvány nem rendelkezik megfelelő anyagi háttérrel, mivel vagyonának nagy részét kölcsönökkel biztosította. A Trwam támogatói azóta tiltakozó levelekkel ostromolják a médiahatóságot, amely ugyanakkor hangsúlyozza:  nincs ok az aggodalomra, mert a toruni szolgáltató a műholdas és a kábeles sugárzási engedély alapján továbbra is elérhető marad.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.