Újfasiszták és kommunisták is bejuthatnak a görög parlamentbe
A két kormányzó nagy párt éppen csak képes lehet megtartani a hatalmat Görögországban a május 6-i választásokon, miközben az újfasiszta és kommunista pártok is bejuthatnak a parlamentbe a pénteken közölt, legfrissebb közvélemény-kutatások szerint.
A Ta Nea napilapban közzétett eredemények szerint a konzervatív Új Demokrácia támogatottsága 25,5 százalékos, míg Pánhellén Szocialista Mozgalomé (PASZOK) 19,1 százalékos, így a most koalícióban kormányzó két párt együtt 170-et szerezne meg a 300 parlamenti helyből. A koalíciónak most 201 képviselője van az athéni országgyűlésben.
A két párt négy évtizeden át felváltva vezette Görögországot, öt hónappal ezelőtt léptek kényszerkoalícióra az ország államháztartási gondjainak kezelése és a külföldi hitelezők által megkövetelt megszorító programok kivitelezése érdekében.
Az Eléftherosz Tiposz lap felmérés szerint az Új Demokrácia 24,1, a PASZOK pedig 17,1 százalékot kapna, míg az Ethnosz lapban közölt adatok 21,9, illetve 17,8 százalékosra teszik a két párt szavazótáborát. Az utóbbi eredmény esetén a két nagy párt csekély, öthelyes többséggel rendelkezne a törvényhozásban.
A jelenleg ötpárti parlament mindhárom közvélemény-kutatás szerint tízpártira duzzadhat, a három százalékos küszöböt az újfasiszta Arany Hajnal párt is átlépné. Az Ethnosz szerint a jelentősen megosztott baloldali ellenzéki pártok együtt 29 százalékot, míg a kisebb konzervatív csoportosulások összesen 17,6 százalékot kapnának.
Bejutna a parlamentbe egyebek mellett az újonnan alapított Független Görögök, a jobbközép Demokratikus Szövetség, a szélsőjobb Népi Ortodox Riadó Pártja, a Görög Kommunista Párt és a Radikális Baloldal is.
A Ta Neában közölt felmérési szerint a görögök 77 százaléka szerint az országnak az euróvezeti tagnak kell maradnia. A megkérdezettek 59 százaléka koalíciós kormányt akar.
A május 6-i előrehozott választás lesz az első voksolás a dél-európai ország 2009-ben kezdődött adósságválsága óta. Az új kormánynak első feladataként júniusig további 11 milliárd eurós megszorításokról kell majd döntenie.
Egy 2009-es törvény értelmében választásokat megelőző 15 napos időszakban tilos közvélemény-kutatásokat közzétenni, így a péntekieknél frissebb felmérések már nem várhatók.