Világ MTI 2012. március. 27. 12:55

Szíria elfogadta a béketervet

Szíria elfogadta az Annan-tervet - közölték Genfben és Bejrútban egy időben az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának szóvivői.

Kofi Annan érkezik az egyeztető tárgyalás előtt
AP / Ng Han Guan

Annan szóvivője, Ahmad Fauzi ugyancsak Pekingben úgy nyilatkozott, hogy a damaszkuszi döntés "fontos kezdő lépés, amely véget vethet az erőszaknak és a vérontásnak". Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott Annan-terv várhatóan lehetővé teszi "olyan környezet létrejöttét, amely kedvez a szíriai nép jogos törekvéseinek megfelelő politikai párbeszédnek" - tette hozzá.

Kofi Annan ugyanakkor hosszú és nehéz feladatnak nevezte a szíriai harcok leállítására irányuló küldetését, de ehhez - mint mondta - bírja Peking támogatását. Hozzátette: azután is, hogy Damaszkusz elfogadta az ENSZ békejavaslatát, amely egyebek mellett tűzszünetre szólítja fel a szembenállókat, további erőfeszítésekre és összefogásra lesz szükség a végrehajtáshoz. Az egyetlen út a globális összefogás, Kínával és más országokkal - hangoztatta.

A javaslataira adott kedvező damaszkuszi válasszal kapcsolatban Annan megjegyezte, hogy kész a közös munkára a terv gyakorlati végrehajtása érdekében.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által támogatott hatpontos javaslat kitér a politikai párbeszédre, a nehézfegyverek és a katonák lakott területekről történő kivonására, a humanitárius segélyezés akadálymentes biztosítására, a foglyok szabadon engedésére, továbbá az újságírók szabad mozgásának engedélyezésére - emlékeztetett a politikus, aki egyelőre kérdésként fogalmazta meg, hogy mindezekből mi és mikor valósul meg.

Sajtójelentések szerint Annan találkozóján a kínai kormányfővel aláhúzta: tudja, hogy Kína már eddig is támogatóan vett részt a válság rendezésében, de továbbra is Peking segítségét és tanácsát kéri. Vennel folytatott megbeszéléseivel kapcsolatban  elégedettségének adott hangot.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.