2012. március. 22. 21:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 22. 21:24 Világ

ENSZ-bizottság vizsgálja majd az izraeli telepeket

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa jóváhagyta csütörtökön egy független nemzetközi bizottság felállítását, amely azt vizsgálja majd, milyen hatással vannak az izraeli telepek a megszállt palesztin területekre, köztük Kelet-Jeruzsálemre.

A 47 tagállamot tömörítő tanács 36 igen, egy ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett fogadta el a palesztinok által benyújtott határozatot, és döntött a testület felállításáról. A világszervezet Emberi Jogi Tanácsának szóvivője elmondta, hogy most először döntöttek ilyen bizottság létrehozásáról.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatában "képmutatónak" nevezte az ENSZ döntését.  

A palesztinok határozati javaslatukban kifogásolták, hogy az izraeli telepek súlyosan veszélyeztetik a "két állam" (azaz az egymás mellett békében élő Izrael és Palesztina) koncepciójának megvalósítását. Az Amerikai Egyesült Államok - egyedüliként - nemmel szavazott az állásfoglalás-tervezet ellen. Az Egyesült Államok küldötte kifejtette, hogy a telepekkel kapcsolatos amerikai álláspont mindkét oldal számára világos és változatlan. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is a közvetlen tárgyalásokat tekintik egyedüli megoldásnak.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a héten bírálta az izraeli telepépítési politikát, és felszólította az izraeli kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a zsidó lakosság megszállt területekre történő betelepítésének.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.